Kolozsvár (románul 1974-ig Cluj, ma Cluj-Napoca, németül Klausenburg, néha Clausenburg, latinul Claudiopolis, szászul Kleusenburch, jiddisül קלויזנבורג, Klojznburg) város Romániában. Erdély történelmi központja és legjelentősebb városa. Az egykori Kolozs vármegye, ma Kolozs megye székhelye. A 2002-es népszámlálási adatok szerint Bukarest és Jászvásár után Románia harmadik legnépesebb városa volt. Az Európai Unió 96. legnépesebb városa. Két színházával, két operájával, tizenegy felsőfokú oktatási intézményével és számos középiskolájával az ország fontos kulturális központja.

Egyike volt annak a hét erődített városnak, amelyekről Erdély német nevét (Siebenbürgen) kapta. Híres ezen kívül Mátyás király és Bocskai István fejedelem szülővárosaként, illetve az unitárius vallás bölcsőjeként. Számos műemléke közül a legnevezetesebbek a Szent Mihály-templom, előtte Fadrusz János Mátyás szobrával, a Farkas utcai református templom, illetve a Bánffy-palota.

A város területén a legrégibb leletek a középső paleolitikumból származnak. Az ásatások tanúsága szerint folyamatosan lakott volt a neolitikum, bronzkor, vaskor idején is.[4] Az ókorban a római birodalom része volt a város helyén álló Napoca, melyet Traianus császár alapított, majd 124-ben Hadrianus császár municípium rangra emelte. A 3. században Észak-Dacia székhelyévé vált, Marcus Aureliustól colonia rangot kapott, de 271-ben a rómaiak kiürítették.

Hét és fél évszázaddal később Szent István a kolozsi várispánság székhelyévé tette.[6] Maga a város a 11. század első felében alakult ki. Vára a mai belváros északnyugati részén volt, egyik tornya máig megmaradt. Ez idő tájt alapította Szent László király a kolozsmonostori apátságot is.

1241-ben a tatárok ezt a várost is feldúlták, így a lakosságot pótolandó 1272-ben V. István szászokat telepített ide. Zsigmond király elrendelte a település megerősítését, majd 1405-ben szabad királyi várossá tette. A megerősítések ellenére 1437-ben Budai Nagy Antal parasztserege elfoglalta Kolozsvárt, de december 10–14-én a szintén itt zajló döntő ütközetben leverték a felkelést, s visszafoglalták a várost.
A 15. században a város lakossága felerészben magyar, felerészben szász volt. Ezt tanúsítja Szilágyi Mihály 1458-ból fennmaradt rendelete, amely szerint a város vezetőségét (centumvirátus) ötven magyar és ötven szász alkotta, a bírót pedig a két nemzet évenként felváltva adta.Ebben az időben a városlakók nagy része kézműves volt, akik céhekbe szerveződtek. Kialakult egy számban nem nagy, de erős kereskedőréteg is, amely különböző kiváltságokat harcolt ki magának.Az 1468-ben a Hunyadi Mátyás elleni felkelés vezetőit a főtéren végezték ki 1468. január 19-én. Városfala 1470-ben készült el. 1514-ben a Lőrinc pap vezette parasztsereg itt szenvedett vereséget a nemesi hadaktól, Lőrinc papot pedig a főtéren égették meg.

Az önálló Erdélyi Fejedelemség kora egyben Kolozsvár fellendülését is jelentette - ebből az időszakból származik a Kincses Kolozsvár megnevezés. Noha a székváros Gyulafehérvár volt, Kolozsvár több országos jelentőségű esemény színhelye lett: 1551-ben itt adta át a koronát Izabella királyné Castaldo tábornoknak. Itt született 1557-ben Bocskai István, aki később Erdély és Magyarország fejedelme lett. Bocskai szülőháza csak néhány lépésre található Hunyadi Mátyás szülőházától. 1575-ben a főtéren végeztette ki Báthory István az elfogott trónkövetelőket.[11] Itt választották fejedelemmé Bethlen Gábort és I. Rákóczi Györgyöt. 1585-ben itt alapította Báthori István Erdély első egyetemét, amelyet a jezsuiták vezettek. Itt fejeztette le Báthory Zsigmond fejedelem 1594. augusztus 31-én a lázadó nemeseket. A fejedelemség fennállása alatt összesen 37 országgyűlést tartottak Kolozsvárott.Székely Mózes fejedelem csapatai élén 1603. június 9-én vonult be Kolozsvárra, amint a Hans Zeidenstorffer és Adam Volner vezette német zsoldosok elhagyták a várost. A kolozsvári magyarok nagy üdvrivalgással köszöntötték a fejedelmet és a függetlenségpárti magyarok seregeit, de örömükben elkergették a jezsuitákat, és ezzel megszűnt a Báthory István által alapított első magyar egyetem. Székely Mózes fejedelem a kolozsvári és a szamosfalvi táborban tartózkodva igyekezett az Erdélyi Fejedelemség katasztrofális pénzügyi helyzetén segíteni. Ebben az időben, valamikor 1603. június közepe táján erős pénzt veretett a kolozsvári pénzverdében. A székely fejedelem Kolozsváron veretett pénzét Erdély legszebb pénzei között tartják számon.

Az 1623. június 18-án Kolozsvárott kelt oklevelével Bethlen Gábor engedélyezte a zsidók letelepedését, szabad kereskedését és vallásgyakorlását Erdélyben, és a szokásos zsidójel viselésétől is mentesítette őket.
Bethlen Gábor építtette újjá a nevét viselő délkeleti sarokbástyát és a Szent Mihály-székesegyházat. I. Rákóczi György javíttatta ki a várfalakat és a bástyákat. 1661. szeptember 15. és 17. között Kemény János, 1662-ben I. Apafi Mihály ostromolta. 1687. október 18-án ellenállás nélkül adta meg magát a császáriaknak. Csak 1790-ben lett ismét Erdély fővárosa. 1792 decemberében a Belső Szén (Jókai, ma Napoca) utcai Rhédey-ház tánctermében tartotta első előadását az Erdélyi Magyar Nemes Színjátszó Társaság. 1803. július 13-án öt főúr a Farkas utcában kettős telket vásárolt a Református Kollégiumtól állandó színház építésére, a telket átadták a „theatralis comissió”-nak. 1821. március 12-én nyitották meg a gyűjtésből épülő Farkas (ma Kogălniceanu) utcai kőszínházat, a legelső magyar színházépületet. 1822. december 26-án itt mutatták be az első magyar operát, Ruzitska József művét, a Béla futását.1827. december 31-én este a város piacán és főbb utcáin 247 lámpással elkezdődött a közvilágítás.1907-ben már 218 utcában 1416 villanyégő volt.
1848. május 29-én itt mondták ki az uniót Magyarország és Erdély között. 1894. május 17. és 25. között itt folyt a Memorandum-per a Román Nemzeti Párt vezetői ellen, akiket több évi börtönnel sújtottak, pártjukat pedig június 18-án betiltották.A kiegyezést követően a város ismét a gazdasági fellendülés korszakát élte. Sorra alakultak az ipari cégek, így többek között a papírgyár, a téglagyár, a vasgyár, a villamosművek, a szeszgyár, a bőrgyár és a gyufagyár. A 20. század elején már 17 hitelintézet állt a vállalkozók rendelkezésére.

1910-ben 60 808 lakosából 50 704 magyar, 7562 román, 1676 német, 371 cigány és 107 szlovák volt. 1918-ban elfoglalták a románok, 1940. augusztus 30-ától kezdve viszont a II. bécsi döntés értelmében ismét Magyarországhoz került.[15] 1940. Szeptember 11-én a magyar csapatok bevonulnak Kolozsvárra. 1944. március 27-én a német csapatok bevonultak Kolozsvárra.
1944. május 3-án elkezdődött a városban a zsidók (több mint 16 000 személy) gettóba gyűjtése. 1944. május 18-án Márton Áron római katolikus püspök a főtéri templomban mondott szentbeszédében megdöbbenését fejezte ki a zsidóellenes intézkedések miatt, május 22-én pedig levélben szólította fel a miniszterelnököt, a belügyminisztert, a főispáni hivatalt és a rendőrkapitányságot, hogy akadályozzák meg a zsidók elhurcolását. 1944. május 25-étől kezdve hat vonatszerelvénnyel szállították német haláltáborba a kolozsvári gettóba gyűjtött zsidókat.
1944. június 2-án a vasútállomást bombatámadás érte. Az esemény következtében több százan haltak meg, többek között egy vöröskeresztes jelzésű sebesültszállító vonatot is telitalálat ért. 1944. október 10-én a magyar csapatok feladták Kolozsvárt, s másnap a Malinovszkij marsall vezette szovjet-ukrán csapatok bevonultak oda. 1944. október 12-étől 1945. március 13-áig Kolozsvár – Észak-Erdéllyel együtt – szovjet fennhatóság alatt autonóm helyzetbe került, a román közigazgatás március közepén vette át.A második világháború utáni kommunista rendszer várospolitikáját az erőteljes iparosítás jellemezte. Ebben az időszakban létesült a Carbochim köszörűkőgyár, a Tehnofrig hűtőgépgyár, illetve a Nehézgépgyár. Ezzel párhuzamosan, a bővülő lakosság számára új lakótelepek épültek a város peremén: Monostor, Donát, Györgyfalvi, Mărăşti, Hajnal. Mivel a második világháború után is egy rövid ideig a lakosság legnagyobb részét magyarok tették ki, rengeteg román családot telepítettek be Kolozsvárra, legtöbbet Moldova területéről, de más vidékekről is (így például az Erdélyi-érchegységből), így teljesen megváltoztatva a város nemzetiségi arculatát.

A várost alkotó 13 hagyományos és 5 frissen alapított negyed az egykori történelmi városrészek összevonásából vagy kiépítése során alakult ki. A mai városközpontot, azaz Belvárost, a történelmi Belváros (a középkori falak közötti városrész, melynek része az Óvár is) illetve a Kisszamos és Állomás-tér közötti a Fellegvár tövében fekvő Hídelve alkotják.

A város legnagyobb negyede a Monostori lakótelep, amely az egykori Kolozsmonostor beépítésével és lakosságának felduzzasztásával alakult ki az 1970-es és 1980-as években. A város ellentétes, keleti oldalán alakult ki a város másik nagy tömbháznegyede, a Mărăşti lakótelep a történelmi Hóstát területén. Ettől délre találhatók a Tóköz és Györgyfalvi negyedek, melyek szintén tömbháznegyedek. Nagyrészt tömbházakból áll a Házsongárdi temető felett kiépült Hajnal-negyed, valamint a Hója-erdő aljában levő Donát-negyed is. A város északi oldalán fekvő Kerekdomb és Írisz negyedek valamint a Bulgária-telep elsősorban ipari jellegű telepek. A város keleti végén található Szamosfalvának még napjainkban is falusias jellege van, hiszen csak az 1970-es években csatolták a városhoz.
A városnak két patinásabb, szinte kizárólag magánházakból álló negyede van: a Fellegvár (a város központi részén) illetve az Andrei Mureşanu/József Attila negyed, a Belvárostól délre.
A 2000 utáni gazdasági fellendülést követően a városban robbanásszerűen megnőtt az új lakóházak építése, ami indokolttá tette 5 új negyed elkülönítését. Ebből négy (Szopori negyed, Borháncs negyed, Jó Napot/Békás negyed, Európa negyed) a város déli részén lévő régi mezőgazdasági jellegű határrészeken alakult ki, míg az ötödik (Bükki-erdő) a Monostori lakóteleptől dél-délnyugatra fekvő Bükki-erdő területén alakult ki, elsősorban a területen épített hétvégi házak számbeli növekedése miatt. A városnegyedeket és városrészeket övező határrészek megnevezéseit napjainkban is használják a város mezőgazdasági területeinek megkülönböztetése céljából.