Királyföld (latinul Fundus Regius, németül Königsboden, románul Pământul Crăiesc) a Nagy-Küküllő és az Olt közötti történelmi tájegység neve. Néha Szászföld vagy Szászok földje néven is említik. Régebben hívták Tulajdonnak és Fiskális földnek is.

A szász székek területe eredetileg 190 km hosszú, keskeny földsáv volt Dél-Erdélyben, mely Szászvárostól a Homoród-mentéig nyúlt el. E területsáv a későbbiekben észak-déli irányban gyarapodott. A Királyfölddel szomszédos területek: északon Küküllő vármegye, Fehér vármegye és Udvarhelyszék, keleten Udvarhelyszék, Miklósvárszék, Sepsiszék és Felső-Fehér vármegye, délen a Havasalföldtől elválasztó hegységek, nyugaton Hunyad, Fehér és Küküllő vármegye.
Az erdélyi szászok 12. századi betelepülését követően az 1224-es Andreanum rendezte jogi helyzetüket és szabta meg autonómiájukat, amelyet 1486-ban Mátyás király megerősített. Felettes szervük a szebeni ispán lett. Vásártartási jogot és adókedvezményt, sőt Nagyszeben árumegállító jogot is kapott Nagy Lajostól. 1437-ben az erdélyi három nemzet (magyarok, székelyek, szászok) uniója is kodifikálást nyert, ezt az uniót többször megerősítették (Unio Trium Nationum). A 15. századtól a szász universitas újabb önrendelkezési eredményeket ért el, így a saját bíráskodás (királybíró), ill. a szász önkormányzat vezetőjének kijelölése (comes Saxonum), aki egyben a főszék fővárosa, Nagyszeben polgármestere is volt. A jogilag különálló székek (melyek egymással universitast alkottak) az 1876-os vármegyerendezésig maradtak fenn, ezután Brassó vármegye, Szeben vármegye, Nagy-Küküllő vármegye ill. Beszterce-Naszód vármegye részét képezték. Az asszimiláció már a 20. század elején beindult, például Brassó lakossága a román impérium alatt vált német többségűből magyar többségűvé (ma román többségű). Ma, az 1970-es évek erőltetett kivándorlása folytán, a terület német lakossága minimális.