zékely himnusz 1921-ben íródott. Szövegét Csanádi György zenéjét Mihalik Kálmán szerezte. Az évtizedeken keresztül tiltott dal hatalmas népszerűségre tett szert Erdélyben és Magyarországon egyaránt. A szerzők nem himnusznak szánták, és évekig csak nagyon szűk körben ismerték. A két világháború közötti időszakban az elnyomás elleni tiltakozásként egyre inkább elterjedt és énekelték mikor titokban, mikor nyilvánosan az akkori hatalmak tiltása ellenére. Erdély visszacsatolását követően 1941 és 1944 között az iskolákban kötelezo volt a tanítása. Terjedését nem is tudták késobb sem megállítani a világháborút követő években sem, és a kommunista diktatúra tiltása ellenére sem. A kommunizmus ideje alatt az éneklését büntették, ennek ellenére titokban, szűk körökben, magyar összejöveteleken, templomokban énekelték az emberek a megmaradást, a nemzeti öntudatot és az összetartozást fejezve ki ez által. A refrén és főként az utolsó sora "Ne hagyd elveszni Erdélyt Istenünk" hűen tükrözi a nemzeti önérzetet és a magyarság legfobb vágyát.
A Székely himnusz nemzeti jelképe és értéke mind a mai napig fennmaradt és azonos értéket képvisel mint 20, 50, vagy 80 évvel ezelött. Napjainkban Erdélyben minden kiemelkedő esemény velejárója, hogy a Székely himnusz felcsendül.