Az erdélyi várak történetében a birtokosok egész sora követi, váltja egymást. Bonchida kivételes ritkaság, 600 éven át volt a Bánffy család tulajdona.
Középkori alapok felhasználásával 1650-től kezdte építtetni Bánffy Dénes, a krónikák feljegyzése szerint a dobokai vár köveiből. A négy sarokbástyás épület valószínűleg nem készülhetett el teljesen, ezért kerülhetett sor a XVIII. század eleji nagy építkezésre, amikor a kastély reneszánsz formájú bővítése folyt, majd 1748-50 között megszületett a barokk kastély. A régi épület keleti szárnyához patkó alakú épülettagot toldottak, ami istállókat és melléképületeket foglalt magába, a tetején pedig helyt adott a Johannes Nachtigall faragta barokk szobor- és urnagalériának.

Ma csak képzeletünkben idézhetjük fel az egykori életet, aminek a második világháború utáni pusztítás vetett véget.
Bíró József leírása alapján elképzelhetjük "a nagy ebédlőtermet, amely vitrinjeivel, pocelánjaival levegős, napos derűt áraszt, bár méreteiben egy középkori lovagteremnek felel meg. A szebbnél szebb bútorokkal berendezett szobák között a Mária Terézia-szalon kék és sárga színeivel válik ki, meg az arcképcsarnokos billiárd-szoba és a kerek bástya könyvtárszobája..., a lépcsőházban álló páncélok és a legérdekesebb erdélyi különlegesség, a GBG betűkkel ellátott sakk-készlet.
Nagy művészettel faragott, bécsiesen öltözött koronás, vagy föveges mellszobrok állnak a figurák talapzatain: király és királynő, nemes testőrök, parasztok meg lovagok. A nagy teremben sakkozott ezekkel Bánffy György (1787-1822), Erdély gubernátora, miközben a lakájok ide-oda cipelték a nem éppen könnyű bábukat."